Helyszín:
Új építésű lakás, amerikai konyhás, otthonos, rend és tisztaság mindenhol. A fürdő is ennek megfelelően igényes, épített zuhanyfülke, ami elég tágas még a magamfajta nagyobb egyedeknek is. Egy kisebb drogéria kínálata sorakozik tusfürdőből, dezodorból. Természetesen van szájvíz, sőt még fogkefe is. Sokat nem válogattam, mindenből az első kezem ügyébe kerülőt használtam és igyekeztem gyorsan, de hatékonyan a tisztálkodást elvégezni.
A tetthely is nagyon hangulatos. Nem túl nagy, de van benne minden ami kell: franciaágy kétoldalt tükrökkel (amit én aktívan használtam is) és ledfénnyel, asztal és szék a ruháknak, telefonnak, órának.
Összességében a helyszín tehát tip-top...
Action:
A gyors tisztálkodást követően a szobában Ninát már egy szál cérnatangában találtam. Ez a ruhadarab számomra nagyon sexy, ahogy a vékony "cipőfűző" eltűnik a farpofák között. Meg is jegyeztem neki, majd rögtön az ágy mellett állva csókolózni kezdtünk. Igazi mély, nyelves, barátnős csók, már ettől felpezsdült a vérkeringésem. Eközben kezei hamar megtalálták a legjobb barátomat és finoman simogatták, húzogatták, ahogy azt szeretem. Kicsit később lejjebb csúszott és a mellbimbómmal csókolózott tovább, ráérezve mit szeretek legjobban. Eközben a kezei továbbra sem maradtak tétlenek, én pedig a vállát és nyakát csókoltam, a hátát simogattam és a fenekét markoltam. Csodálatos volt, de Nina ezt is tudta fokozni: elém térdelt és finoman elkezdte nyalogatni, szopogatni kispajtásomat. Egy idő után fokozta a tempót, kézzel kicsit rásegítve, finoman én is rámozogtam.
Remekül éreztem magam, de szerettem volna én is örömet okozni neki, ezért kértem, hogy helyezzük át magunkat az ágyra. Hosszú, mély, nyelvkergetős csókkal indítottam tevékenységemet, majd igyekeztem végigcsókolni a nyakán, kulcscsontján, mellein és a hasán keresztül mindenét. Belső combjain át közelítettem a célterülethez, ahol egy nedves, jóízű puncit találtam, ami arra ösztönzött volna, hogy rögtön elkezdjem habzsolni, de visszafogtam magam és apró pusszikkal indítva lassú nyalintásokkal folytatva építkeztem, figyelve a reakciókat. Nina láthatóan és hallhatóan nagyon élvezte ténykedésemet, ezért idővel gyorsítottam nyelvcsapásaimon. Kisvártatva elélvezett, ami nagy elégedettséggel töltött el engem is. Felkúsztam és puszilgattam csókoltam, amíg kipihegte magát. Pozíciócsere következett, én feküdtem hanyatt és ő mutatta be orális repertoárját, ami igen széles skálán mozog. A visszajelzéseim alapján hamar ráérzett, hogy melyik "fogás" jön be nekem leginkább, ezután azok domináltak. Elérkezettnek láttam az időt a gumihúzásra. Kezdetnek a misszionárius pózt javasolta, ami ellen nem volt semmi kifogásom... :-)
Lassan becsusszantam és hamar felvettem az "utazósebességet", ami látszólag neki sem volt ellenére. Ütemes mozgásunk közben időnként csókolóztunk, időnként a melleimet izgatta a nyelvével. Zseniális volt. Ninának sikerült újra elélveznie, ezért hagytam neki kis időt - nem sokat - pihegésre, majd kutyusban folytattuk. Ütemesen csattogtunk, közben újra megjött a hangja, ami tovább korbácsolta a vérem. Közben annyira átmelegedtem, hogy elkezdtem kissé izzadni, de igyekeztem fenntartani a tempót. Habár a következő orgazmussal kedvesen meg akart várni, de mondtam neki, hogy csak "fáradjon előre". :-). Amikor csúcsra ért én mellé rogytam, mert kidöglöttem és a gumi miatt - habár vékony, jó minőségú volt - nem tudtam elmenni. Ismét hagytam neki időt, hogy kifújja magát, addig kiugrottam a fürdőbe egy gyors tusolásra.
Felfrissülve tértem vissza, mellé feküdtem és kértem, hogy fejezze be amit elkezdtünk. Már ismerve az igényeimet csodálatos orális kényeztetésben részesített, majd a kezei között lett végem. Letisztogatott, majd beszélgetni kezdtünk mindenféléről, hobbiról, munkáról még egy kicsit politikáról is. Nagyon jó beszélgetőpartner, érdeklődő és határozott véleménye van a dolgokról.
Olyan jól elbeszélgettünk, hogy elfelejtettem, hogy egy masszázst is terveztem. Amikor az órára néztünk, már csak 15 perc maradt. Kérdeztem, hogy belefér-e még egy francia, erre ő azt felelte, hogy csak rajtam múlik. :-) Beneveztem hát még egy körre. Csodás technikájának köszönhetően sikerült még egyet élveznem és egy gyors zuhanyra is volt még időm. Megjegyzem, ő nem siettetett egyszer sem, nem éreztem semmi tp-t.
Zuhany után öltözés, puszi, elköszönés, távozás. Csodálatosan éreztem magam! I'll be back.