Kényeztetés:
A gyors tisztálkodás után sietve tértem vissza a szobába, ahol azonnal lélegzetelállító látvány fogadott: Luna egy rendkívül csábító fekete fehérneműt viselt, bal combját egy fekete combfix szerűség tette még izgatóbbá. Az a pillanat maga volt az édes élet megtestesülése. Egy gyors ölelés és egy forró csók következett, majd Luna kecsesen az ajtóhoz lépett, hogy becsukja mögöttünk a világot.
A derekamon még ott pihent a törülköző, de nem bírtam ellenállni a kísértésnek: mögé léptem, átöleltem karcsú derekát, és lágy csókokkal hintettem be nyakát, vállát. Hosszú perceken át csak puszikkal, simogatásokkal és halk, édes sóhajokkal kommunikáltunk, míg végül szembe fordult velem, és szenvedélyes csókolózásba kezdtünk. Kezeim egyre bátrabban jártak formás testén, míg végül a törülközőt leoldotta rólam, és az is a földre hullott.
Csókolózás közben finoman kezébe vette férfiasságomat, és olyan érzékeny, odafigyelő mozdulatokkal kezdett kényeztetni, mintha a gondolataimat olvasta volna. Minden érintése újabb hullámokat indított el bennem; az idő mintha megállt volna.
Lassanként levettem róla a fekete melltartót, felfedve a tenyérbe simuló, természetes melleket, amelyek mohón vágyták a puszikat és a simogatást. Hamarosan már a szexi, alig takaró bugyi is lekerült róla, amiben Luna játékos mosollyal segített nekem. Végre közel kerülhettem nedvesedő kelyhéhez, amelynek érintése annyira felkavart, hogy egy pillanatra elvesztettem a valósággal való kapcsolatot.
Luna a tatami felé húzott, halkan kérdezve: "Nem fekszünk egymás mellé?" Természetesen nem ellenkeztem. Alig feküdtem le, máris újra csókba forrtunk össze, miközben nyakát, fülét, vállát hintettem be apró csókokkal. Végigpusziltam hasát, oldalát, majd combjai közé érve végre feltárult előttem finom puncijának apró lepkeszárnyai. De ami igazán jó érzéssel töltött el, hogy randi partneremet kirázta a lúdbőr, és úgy éreztem, hogy elég meleg van, így talán az én kényeztetésem okozta ezt, és reménykedtem benne, hogy jó úton járunk ahhoz, hogy amikor a puncijával is foglalatoskodni kezdek, akkor esélyem lesz rá, hogy eljuttassam a csúcsra.
Miközben ajkaimmal, nyelvemmel és orrommal körbejártam kelyhét, Luna teste kéjes remegéssel válaszolt. Aztán belekezdtem csiklójának finom puszilgatásába, nyalogatásába, majd óvatos szívogatásába. Sóhajai egyre intenzívebbek lettek, majd halk nyögésekké váltak, teste pedig remegni kezdett. A hang ami elhagyta az ajkát, olyan gyönyörű volt, mint a szirének éneke – de szerencsére nem végzetes, bár úgy érzem, hogy függőséghez fog vezetni :)
Még néhány percig kényeztettem, hogy lenyugodjon, eztután felült, én segítettem neki, és gyengéden magamra ültettem, miközben én a tatamin térdeltem. Ebben a helyzetben csókjaink ismét forrók és finomak voltak, simogattam a hátát, oldalát, és közben újra megcsodáltam és éreztem gyönyörű melleit.
Néhány perc múlva lemászott rólam, hosszú haját gyors mozdulattal felfogta, majd oldalról négykézláb úgy helyezkedett el az ölem felé érjen a fejével, és így ajkaival kényeztesse álló farkamat. Érzéki mozdulataival olyan élményt adott, amit semmilyen magányos pillanat megejtett önkielégítés nem pótolha. Hol félig, hol teljesen eltűntem ajkai között, kezét egyáltalán nem használta, csak puha, forró szájával játszott velem. Eközben én játszottam édes hangszerén, simogattam síkos punciját, és élveztem minden érzést, amit az érzékszerveim felfogni voltak képesek.
Néhány perc elteltével a kezét is bekapcsolta, és éreztem, hogy közel a végem – részben az eltelt idő, részben a közeledő beteljesülés miatt. Mivel nem kértem szájba élvezést, és szerettem volna még egyszer csókolni punciját, kértem Lunát, hogy vegyük fel a 69-es pozíciót.
Ebben a helyzetben még egyszer megcsodálhattam puncija szépségét, megmarkolhattam formás fenekét, és tovább kényeztettem, miközben ő is folytatta gyönyörrel teli ténykedését. Bár most nem tudtam újra a csúcsra juttatni őt, de minden pillanatában ott volt a vágy és az öröm.
Pár perc elteltével nem tudtam tovább tartani magam: forró magom kitört belőlem, amit ügyesen a hasamra irányított. Gyengéden megvárta, amíg az utolsó hullámok is elcsitulnak, csak ezután nyúlt a törlőkendőért.
Még néhány édes csókot váltottunk, mielőtt elhangzott volna a búcsúzás felé vezető út felé terelő mondet: "Itt az idő ismét felkeresni a zuhanyzót." Előtte még megitatott, csókolgatott, és játékosan megjegyezte: "Jó lenne egész nap így maradni." Bár tudtam, hogy ez inkább egy kedves gesztus volt, mégis nagyon jól esett.
Néhány korty víz, néhány csók, néhány kedves szó, aztán erőt vettem magamon, feltápászkodtam, ő pedig megkérdezte, kérek-e tiszta törölközőt. Örömmel fogadtam. Kikukkantott, hogy szabad-e a terep, majd elindultam a fürdő felé. Pár perc alatt felfrissültem, visszasurrantam a szobába, ahol gyorsan feltöltözte, és már a nadrágomat vettem fel, mire ő is visszaért a szobába, készen a búcsúzásra.