• Beküldte:
  • Viviana reagálása

    Drága Barátom! Hihetetlen, h még mindig nem fogytak el a kedves szavak ennyi év után sem. Most csak annyit írok, hogy köszönöm, hogy vagy! 🙏💖

  • Egyeztetés:

    A legutóbbi randinkat követően máris befoglaltam ezt az időpontot az általa megjelöltek közül ( mindig így teszek, mert egyébként szinte lehetetlen hozzá ad-hoc bejutni), így csak meg kellett jelennem a várva várt napon és órán.
  • Megközelítés:

    Most nem én voltam az első vendége (vagy legalábbis nem az elsőként elérhető időpont jutott mára), így az autópálya bevezetőjén is akadály nélkül hajtottam hozzá, jó órácskával korábban érkezve a szomszédos utcába, ahol megint volt pár szabad parkolóhely a közelben. BKV jár a közelben, azzal sem lehet gond idetalálni.
  • Helyszín:

    Emeleti, szépen karban tartott, felújított lakásba juthat be a vendég, ha a kaputelefon segítségével bebocsájtást nyer és a kissé "öregecskedő" lépcsőházban fellépked a megfelelő szintre.
    Ott legalább két hálószoba és egy makulátlanul tiszta, jól felszerelt , tusolós fürdőszoba várja a felfrissüléshez. Vivi rendelője is kellemes kuckó, félhomályos-hangulatos szoba egy jó nagy tatamival, szobainassal és kis fotellal a lecuccoláshoz. A még szükséges fűtésről igény szerint a radiátornak besegít egy kis hősugárzó is, amit mi is igénybe veszünk, amikor már csak pihegünk a játszadozás után.
  • Hirdető külseje:

    Nem írom le századjára, hogy az egyik legszebb lány ő, sudár, formás, mindene izgatóan nőies, a legszebb arcok egyike néz varázs-szemekkel a vendégére. Szép a kis fogadó ruhájában, mesés a falatnyi fehérneműjében és izgalmas gyönyörígéret mezítelenségében is, amikor vágytűzzel hevülve hozzám simul. Ennyit mostanra, úgyis hiábavaló minden további szó.🥰
  • Masszázs:

    Az ma nincs. Pedig lehetne, adni és kapni is szeret belőle ő is, én is, de a rég-nem-látás mindkettőnket inkább az összebújásra, az erotikus élmények adás-kapására sarkall, így nem csak a megérkezésem után még felöltözve, hanem a fürdőlátogatásról visszatérve már ruhátlanul is csókolózva tapadunk egymáshoz a matrac mellett állva.
    Élvezkedünk ajkaink és nyelveink finom játékában, dícsérjük a másikat, mintha újdonságot mondanánk ezredjére is, de hát ez olyan bensőséges, szerelmetes előjáték, amit vétek lenne elhagyni.
  • Kényeztetés:

    Jó sokáig elvagyunk így, én lassan lehámozom róla a melltartóját, hogy csókok között szép melleit is simogathassam. Kezeim hol hátán, posija gömbjein járnak, hol arcát veszem tenyereim közé, úgy csókolom. "Ma ugye jól kinyalsz"- kérdezi szemembe nézve, amitől még inkább beindulok, s miközben naná-ígéretet teszek, legott lejjebb tolom fenekén a kis bugyi pántját, úgy markolászom félgömbjeit. Kilép a kis textilből, s miután meggyőződtünk róla, hogy a fali tükörben ő igen szépnek néz ki, és tőlem sem kell elborzadni, ha magam elé állítom őt🤣, leheveredünk a matracra, s - Isten látja a lelkemet, hogy valóban gyönyöradást tervezek a felkérésnek eleget téve - az előttem-alattam heverő gyönyörű test fölé helyezkedve csókolom száját, nyakát, nyomom finoman combjához már keményen ágaskodó farkamat. Meg is kérem, hogy fogjon rá, miközben csókolom, aminek nem hogy eleget tesz, de felkér, hogy fektében csúsztassam felülről rudamat a szájába, mintegy finom kis extraként jött ötlettől vezérelve. Így is teszek, finoman mozgok ajkai között eleinte oldalról, aztán átemelve térdemet a fején - naná, hogy kicsit megrúgva őt... - immár fordított 69-ben nyalok bele puha-nedves puncijába, míg ő cumizgat finoman. Na, most rendesen "megcsinállak" - ajánlom fel, amire rákérdez, hogy azután is ilyen kemény lesz-e még a farkam....en pedig őszinte ember lévén nem adhatok garanciát arra, így azt ajánlja, hogy akkor most először ő visz engem a csúcsra, aztán majd ügyeskedhetek én. Megadom magam az akaratának, és több módon való orális izgatásom után már szinte könyörgöm, hogy végezzen ki. Közben egy-egy testhelyzetben ő is kér s kap nuni-kényeztetést, ami örömére van, de nem lesz belőle végjáték. Végezetül nyálsíkos ujjával gáttájékomat izgatva, csodás ajkaival játszva hímtagomon elvisz az orgazmus-menyországba, ahonnan még jóformán akkor sem térek vissza, amikor az ilyenkor szokásos felfrissítő fürdőlátogatásáról visszatér. Eszméletlen nagyot élvezek, és lassan térek csak magamhoz, amint ő mellém heveredve kulcsolja át combját az enyémen és fejét vállamon pihentetve mutatja meg ismét, hogy a világban rend van, jóság és szeretet az, ami körülvesz, a legjobb helyen vagyunk. Aután ebbe a nagy békességbe és a vidám beszélgetésbe úgy belemerülünk, hogy ma részemről elmarad a neki-örömért nyalakodás. Imádom pedig minden pillanatát, sokszor meg is énekeltem már, mennyire felizgat és boldoggá tesz, ahogy olyankor fogadja és megéli amit teszek vele/érte. De látom a szemében, hogy nem lenne már időm, időnk egy igazira, a kapkodás meg nem a mi műfajunk. Maradunk hát a matracon, kicsit még szorosabban összabújva, simogatózva. A lelkünk élvez még egy kicsit, tényleg rendben van a világ.
    Aztán gyors öltözködés, búcsúcsókok és ki a szürke világba.
  • Elszámolás:

    Itt nincs semmi flacni, minden info megadva, ahogy kell, az emberfiának csak az órát kell ismernie.
    Nincsenek feláras extrák, amit ez a csodalány ajánlhat és akar adni, az benne van a megadott időtartam díjában.
    A mai virágszálaimat az ajándékba vitt kézműves finomságok közé rejtettem a kis táskában és a megérkezésemkor átadtam.
  • Összkép:

    Amit fentebb összehoztam, az szerintem mindent elmond arról, amit Viviről érzek és gondolok. A valaha megismert legkedvesebb és legcsodálatosabb partnereim között van a legelőkelőbb helyen és őszintén remélem, hogy még sokáig várhatok a következő találkozóinkra. A márciusi és áprilisi időpontja mindenesetre már be van vésve a naptárainkba.😎🤗😋
    Ma ugyan kicsit talán cserben hagytam, nem teljesítve az elején kért/várt élveztetést, de hátha az előttem és utánam érkezők bepótoltak mindent.🙏
Happy Massage