A megadott helyszínre nagyon könnyen el lehet jutni, a házban rendelkezésre álló privát parkoló kifejezetten szimpatikus.
Helyszín:
A lakás mintha pont erre a célra épült volna, igényesen kialakított, a fürdőszoba jól felszerelt, szájvíz kikészítve, a tusfürdőkben van választék.
Hirdető külseje:
Szexi csinos ruhában fogadott
Action:
Az érkezés után felkísért a szobába, ahol megbeszéltük mi az elképzelésem, meddig maradok, majd megkaptam a törölközőt és bekísért a fürdőbe. Bár célratörő a dolog, de teljesen megvolt a szimpátia és emiatt a barátnő feeling. Zuhanyzás után heves csókolózásba kezdtünk, ami kifejezetten jó volt, majd ágyban folytattuk a franciázással. A mélytorkos franciája feledhetetlen, nagyon mélyen, jó ütemben kényesztetett. Nem is akartam megszakítani aza dolgot, hatalmasat élveztem a szájába! Kis pihenés után újra a szájába vett, és nem is tartott sokáig hogy teljesen felizgasson, kész is voltam az aktusra, ami teljesen az igényeik szerint alakult.
Elszámolás:
Az elszámolás teljesen korrekt, a megszokottan töltöttem el nála az egy órámat.
Összkép:
Maximálisan elégedetten távoztam tőle, nem véletlenül tértem vissza majd két év után újra hozzá, és szerintem még fogok is jönni.