Kényeztetés:
Belépve az ajtón a már fentebb megregélt leányzó nyitott nekem ajtót. Élőben még jobban az esetem volt, titkon már itt leakartam volna kapni, de ő mosolyogva kezet nyújtott, majd rutinosan vezetett be a szobába. Vízzel kínált, majd rögtön egy oldott hangulatú beszélgetésbe kezdtünk, miközben vetkőztem. Itt megbeszéltük az extrákat, hogy feltétlen kérek csókot, NFVSZ, illetve csúszkát. Mosolyogva bólogatott, majd a kezembe nyomta a törülközött, hogy menjek fürödni, várni fog nagyon. Előtte még azért beelőzött lecsekkolni, hogy tiszta-e a terep. ( itt jegyezném meg, hogy többen rendelnek, s kínosan ügyelnek a diszkrécióra ). Csutakolás után visszatértem, s indulhatott is a spontán egymás testének a felfedezése.
Rögtön oda léptem hozzá, s megcsókoltam. Nagyon jól csókol pont.... Akár nem is kellene ezt tovább ragozni, de én mégis megteszem. Olyan érzés volt mintha a barátnőddel csókolóznál, s ez tényleg nem valami barokkos túlzás. Érzed, hogy bele adja a személyiségét, akar, kíván. Éreztem lenn, hogy elég durván keményedek, ezért megszabadítottam őt a ruhájától, majd az ágyon folytattuk egymás testének a felfedezését. Végig csókolt alig akart elengedni, hogy végre felfedezhessen a testét. Volt egy pici béna elszólásom, azzal, hogy ,,hogyan szeretnéd,, mire ő frappásan úgy válaszolt: ,, A hogyan nélkül édes,, fúúú ahogy mondta, kész nem is húztam tovább az időt, rá is vettem magam a borotvált puncijára. Több technikát is kipróbáltam, legyen annyi elég, ha figyelsz rá megtalálhatod, hogy mi az amit ő nagyon élvez.
Helycsere következett, amit ő lassan, csókkal megfűszerezve a testemen haladd a családi ékszerem felé. Mire eljutott oda, hogy bekapja az ezredest, már acél merevvé vált. Lassan indít, változatos technikát alkalmazva, kéz nélkül kényeztet. Nagyon barátnős, ugyanakkor elég intenzív is. Úgy helyezkedtem ,hogy közben kézzel tudja, izgatni a punciját. Nagyon izgató volt a teste, ezért kértem, hogy most már rátérhetünk a csúszkára is. Bekente magát, majd először a cicivel izgatta a farkam majd szemből rám feküdt, és a testével elkezdett rajtam csúszkálni. Végig smároltuk egymást, és ahogy ő közben sóhajtozott uhhh. Nem kímélt, intenzíven izgatott, és bár koncentráltam, de a farkam megadta magát, s csúszkázás közben elélveztem. Szegényt rendesen beterítettem, de sebaj, segítettem letörölni. A szünetben jót beszélgettünk, itt kiderült, hogy Kitti nagyon okos, udvarias és értelmes lány, komoly célokkal.
A második felvonást, 69-el kezdtük. Nagyon fincsi, így ebben a pózban Kitti, de inkább most önző voltam, ezért a tükör felé fordítottam, hogy mozizgatás közben élvezhessem a látványt, s természetesen a száját is. Kértem, hogy ne kíméljen, ezért kezét is bevetve dolgozott rajtam egészen addig míg fel nem robbantam a szájában.
Sajnos időnk lejárt ezért felöltöztem, egy jó hosszú búcsú csók, s megígértem neki, hogy fogok még visszajönni hozzá.